Gyógyszeripari beszállító partnerünk üvegtermékek gyártásával foglalkozik. A gyártási folyamat során keletkező selejtek és hulladékok (üveg, papír, zsugorfólia és egyéb veszélyes anyagok) kezelése nem csak az újrahasznosítás és tudatosság terén igényelt komoly erőforrást, hanem azok adminisztrációjában is, gyakorlatilag a teljes hulladékgazdálkodás terén.
Megoldásunkban a vonalkód és RFID technológia segítségével, különböző anyagok jelzéseit, mozgásait és készleteit követő rendszert alkottunk, amely
- a helyi igényeknek megfelelő legkomplexebb automatizálást tesz lehetővé a hulladékkezelés során
- megvalósítja bármilyen hulladék fajta előírásszerű nyilvántartásainak vezetését
- automatikus nyilvántartást vezet a hulladékok keletkezéséről, tárolásáról és kiszállításáról
A megvalósult hulladékgazdálkodás
A hulladékokat tároló csillék, bálák, konténerek, valamint a mozgatást végző targoncák és békák azonosítása, majd tárázása vonalkód illetve RFID tagek segítségével történik. A termelés területi hulladék szigeteiből kiszállított hulladék egy RFID kapuval szerelt mérlegen megy keresztül, ahol a rendszer rögzít minden adatot (hulladék fajta, tároló típus, súly, betárolás helye stb.). A hulladék elszállításkor a rendszer regisztrálja az elszállítások időpontját, a hulladék típusát és mennyiségét, majd levonja a lokációban lévő teljes mennyiségből.
Mit nyert partnerünk a megoldással?
A hulladékkezelés teljes, automatikus adminisztrációját, amely magába foglalja
- A hulladékok EWC kód szerint történő elkülönítését és a keletkezett mennyiségek rögzítését
- Konténerek nyilvántartását, csereciklusának mérhetőségét akár gyártási időnként
- Speciális cserekonténerek és forgási ütemének monitoringját
- Az újrahasznosítható hulladékok pontos elszámolását
- Automatikus e-mail értesítést a különböző jogosultsági szinteken
- Egyszerű riportálási lehetőséget (ad-hoc, felhasználó által konfigurált lekérdezések, előre definiált, szabványosított beszámolók)